A hétvégén megvolt a második felkészülési túra a nagy megmérettetés előtt. Szombat reggel 7 órakkor indultam, közvetlenül a hajnali nagy zuhé után. A pocsolyák mérete miatt volt egy kis hezitálás, de úgy döntöttem nekivágok. Nem volt kidolgozott útiterv és cél, csak annyi, hogy az első állomás a kőszegi Hétforrás, ahol mindenképp drónozok egyet. Ami még biztosnak tűnt, hogy legkésőbb fél kettőre haza kell érnem, mert kezdődött a Forma-1 időmérő edzés. :) 

Felszerelés a szokásos: túranadrág, poló, esőkabát, drón + drónhátizsák, az új Hanwag bakancs, amit be kell törnöm és túrabot. Vittem még reggelit, 1,5 liter ásványvizet és még pár nehezebb apróságot, hogy minél közelebb legyek a vándortúrán cipelendő felszerelés súlyához. A teljes pakk kb. 16 kilógrammot nyomott. Egyébként a hátizsák imádni való, minden elfér benne ami a drónozáshoz kell, sőt még egy fél-egy napos túraázáshoz való felszerelés is. Egy apróság hiányzik nekem: 1-2 bujató, fülecske, tartó kengyel az oldalairól, amivel pár dolgot még lehetne rögzíteni a táska oldalaira, pl.: túrabotot, ruhát, kulacsot, ezt-azt, de nyilván nem a hegymászó drónózó volt a fő célcsoport a tervezésnél, hanem a városi puhányok :)

Indulás után újra előjött a jobb lábfejem talpélének görcsölése (mint az első alkalommal),  és ismét kb. egy kilóméter után nyomtalanul elmúlt. Innentől a Hétforrásig semmi probléma nem jött elő a bakanccsal kapcsolatban. 

Az első rövid megálló a Kálvária volt. Löttem egy képet a reggeli városról:

Gyors képzeletbeli reggeli kávé után tovább is indultam a Hétforrás felé, egy rövid kitérővel a Trianoni kereszthez.

Innen megszűnt a műút és csak egy egyszerű gazos turista út következett, mely kb. vádliig érő eső áztatta növényzet borított. Itt merült fel bennem a gondolat, hogy be kellene szereznem egy kamáslit. (Megrendelve az Aliexpress-ről 1.500 Ft-ért, ha megérkezik tesztelem és megírom:) ) Kellemesen vizes lett a nadrágom, de túlságosan nem zavart. A bakancs jól bírta a gyűrődést és nem ázott át. 

Amint beértem az erdőbe és megszűnt a füvekről történő víz utánpótlás, gyors száradásnak indultak a felszereléseim (alul). De abban a pillanatban megcsapott az isznyatos nagy dunszt. Szörnyű volt. Mint egy esőerdő. Elkezdtem úgy izzadni, hogy vízesések keletkeztek a homlokon. Gondoltam leveszem a nadrág alsó szárát és úgy folytatom az utamat, de ahoz le kellet volna vennem a bakancsot, mivel nem fért át a lyukon. Így ezzel nem bajódtam, hanem igyekeztem minél előbb túl lenni az erdei részen és kiérni a Pintér-tetőre, ahol nincs olyan nyomasztó meleg és magas páratartalom. Alig vártam, hogy levegyem a hátizsákot és igyak egy nagy adag vizet.

A gyors felfrissülés után siettem tovább a forrás irányába, hogy még a turisták elött oda érjek és csinálhassak pár drónos felvételt. Majdnem sikerült... 

Megérkezésem után jól esett a reggeli. Eszem-iszom, dinom-dánom. Elötte gyorsan megszabadultam a lábbelimtől, (mert az mondták az okosok, hogy a legfontosabb a láb szárazon tartása. És ezt úgy érhetjük el, ha folyamatosan szellőztetjük a lábunkat a túra alatt) így pihentem egy 5-10 percet. 

Pakolás, öltözés, drónozás következett. Minden rendben ment. Hamarosan láthatjátok az elkészült művet is. :)

Pár perces tanakodás után, úgy döntöttem, hogy Léka (Lockenhaus) felé veszem az irányt. Időben jó lett volna, de kilóméterben én aznap többet terveztem. Addig kb. 7 km volt a lábamban, így nem lett volna meg a történelmi 20 kilóméter. De nem volt jobb ötletem, így elindultam ebbe az irányba. 

Nagyjából 300 métert tehettem meg amikor is megláttam a hegytetőn lévő "lehallgató bázis" tornyát, és bevillant, hogy ott még soha nem jártam (nem is járhattam, mivel lezárt katonai terület volt még pár éve is). Azonnal vissza fordultam és elindultam a torony irányába, amiről azt sem tudtam, hogy hány kilóméter és pontosan hogyan jutok oda. Itt volt az a pont, ahol éreztem, hogy valami nem stimmel a lábammal, pontosabban a jobb bokámnál. Hirtelen jött a semmiből. Éreztem, hogy ez egy vízhólyag lesz. Talán nem kellett volna levennem a bakancsot a forrásnál? Vagy tényleg így megy ez a bakancs betőrés szakaszban? Nem tudom. De nem volt jó érzés a táv egyharmadánál. Nem volt mit tenni, mentem tovább. 2,2 kilóméterre volt a Keresztkúti Erdei Pihenőhely, (ami egy nagyon szép erdei apartman ház), ahol gondoltam kifújom magam és megnézem a fájós lábamat is. 10 percesre nyúlt pihenőmön meggyőződhettem róla, hogy tényleg egy szép nagy vízholyag kezdemény található a lábamon. Újra felmerült bennem, hogy miért nem hozom soha magammal (a polcon heverő) túra térképet, amivel hatalmas könnyebség lenne az ismeretlen helyeken való túrázás. Most is nagyban segítette volna a tájékozódásomat - egy térerő nélküli hegyen - és rengeteg időt és energiát megspórolhattam volna vele. 

Paraszti logikával kitaláltam, hogy mivel a hegytetőn van az antenna, ezért érdemes felfelé indulni a csúcs irányában.  Ez jó ötletnek is tűnt addig a pontig míg fel nem értem a 600 méter körüli hegygerincre, ahol semmit nem találtam. Ekkor lefele indultam, addig míg egy műutat nem találtam ami ismét felfele vitt. Gondoltam, hogy egy ilyen létesítményhez biztosan kellett az aszfaltos út. Nem is tévedtem. Nagyjából öt kilóméter gyaloglás után meg is láttam ezt:

Ennyire még nem örültem egy vastoronynak! :) Próbáltam körbe járni, de már annyira benőtte a gaz, hogy egy pár méter után feladtam. Csináltam 3 képet és elindultam lefele. Ezen a ponton már nagyon fáradt voltam és a lában is egyre jobban fájt. Az idő is alaposan elszaladt, ezért arra gondoltam, hogy rövidítek és nem megyek vissza a műúton, hanem átvágok a hegy egy részén. Itt viszont elkezdett a bal tértem eszméletlenül fájni. Annyira, hogy egy pillanatra meg is ilyedtem, hogy ezzel a fájdalommal nem biztos, hogy le tudok vergődni a hegyről. Iszonyatosan fájt. Ilyet még soha nem éreztem és nem is jártam még így. Jött a felismerés: a hegyi lejtmenetett nem túl jól bírja a térdem. Erre figyelni kell majd a vándortúrán. Nem volt túl messze az aszfaltozott út, így oda bicegtem, feladva az eredeti "átvágok a hegyen" projektet. És milyen jól tettem. Talán 10 méter megtétele után semmi baja nem volt a térdemnek. Jött más: elkedztem érezni, hogy kidörzsölődik a combom. Ez kb. 14 km-nél lehetett. Na remek, gondoltam. Akárhogy számoltam (a legrövidebb úton is) még 6-7 kilóméter hátra volt. A terv az volt, hogy vissza megyek a Hétforrás melletti határátkelő ponthoz és Rattersdorfnál (Rőtfalva) felvetetem magamat a párommal. Előzetesen azt terveztük, hogy Lékára jön ki értem és onnan jövünk haza autóval. Telefon, lebeszél, fog összeszorít és nekivágtam. Ismét megköszöntem magamnak, hogy nem hoztam el azt a k.... térképet, mert akkor legalább körülbelül tudhatam volna, hogy merre járok és még mennyi van hátra. Sőt, lehet lett volna egy közelítés, amivel kilómétereket spróltam volna. De nem volt. Csak mentem és mentem izzadtan, vízhólyaggal a lábamon és kidörzsölt combokkal. (a kidörzsölődésre találtam már - Gugli a barátom - két ellenszert: 1. spéci kialakítású alsó nadrág, 2. spéci kenőcs vagy stift. Mind a kettőt már meg is rendeltem, teszt hamarosan... :) )

Végül viszonylag gyorsan és problma mentesen leértem Rőtre, ahol már várt a feleségem aki haza transzportált, még az F1 kezdete előtt. 20,1 kilóméter lett a vége. Életem második legtöbbet megtett gyalogtúrája (súlyal a hátamon, abszolút rekord)! Nagyon büszke vagyok magamra! :) Örültem, hogy vége lett, de megérte, mert nagyon sok dologra fény derült (mit kell még beszerezni, mit kell magammal hozni, mire kell vigyázni, stb...), ami inkább most, mint a 110 km-es túrán jöjjön elő. 

Most két nappal a túra után is izomláz a vádlikban és a vállaimban. Vízhólyag szépen gyógyul, hamarosan úja neki vágok, mert még 62 kilómétert kellene a bakancsba beletenni. Kizárt, hogy meglegyen...

És végül, íme az adatok a túráról: